top of page
Keresés

A kormány minden gyereknek adna támogatást szemüvegre


- Úgy gondolom, a kormánynak minden gyerek szemüveggel kapcsolatos kiadásait fedeznie kéne, életkortól függetlenül – nyilatkozott Randi Johannessen Buckley az Aftenpostennek februárban.

Lánya, Linnea egyike azoknak, akik számára szükséges a szemüveg, igen drága lencsékkel. Így izgatottan várta, milyen, a szemüvegek támogatására vonatkozó intézkedéseket fog javasolni a kormány.

- Ez egy olyan intézkedés, amely alapján minden 0-18 év közötti gyerek, akinek igazoltan szüksége van szemüvegre, támogatást kap – mondja a munkaügyi és társadalmi felzárkózásért felelős miniszter (arbeids- og inkluderingsminister), Marte Mjøs Persen. Közölte, hogy egy kivétel van, azok a gyerekek, akik olvasószemüveget hordanak. Mindenki más számára fedezni fogják a szemüvegek költségének 75%-át.

Zűrzavart váltott ki, amikor a Solberg-kormány csökkentette a gyerekszemüvegekkel kapcsolatos támogatásokat. A jelenlegi kormány most benyújtott egy javaslatot, amely két másik, már meglévő mellé társulna: a látássérültek szemüvegére és kontaktlencséjére, illetve a tompalátás kezeléséhez vagy megelőzéséhez szükséges szemüvegekre vonatkozó rendelkezésekhez.


Röviden a rendelkezésről:

Ez egy ötfokozatú támogatási rendelkezés 900 koronától 3975 koronáig.

A gyerekek 18 éves korig kaphatnak támogatást, egy évben egy szemüvegre.

Ha teljesülnek a feltételek, a NAV-hoz lehet fordulni a támogatásért.

Eldönthetjük, hogy megelőlegezzük-e a szemüveg megvásárlását, vagy megvárjuk, amíg megérkezik a támogatás.


Ez jó hír

Randi Johannessen Buckley egyike volt azoknak, akik erősen ellenezték a Solberg-kormány által 2019 őszén javasolt megszorításokat. Annak alapján, amit a kormány jelenlegi terveiről hallott, elégedett.


Feltehetően augusztusban lép életbe

A kormány több érintett szervezettel is megvitatta, hogyan kellene kialakítani a támogatást. Olyan találkozókat bonyolítottak le, ahol a különböző szervezetek, mint pl. a Vakok Egyesülete is elmondhatták véleményüket, a minisztérium pedig ezek fényében terjesztette elő a javaslatot. A kormány célja, hogy a gyermekszemüvegek támogatásáról szóló rendelkezés augusztus elsejétől életbe lépjen.


220 millió koronát tettek félre

Az Ap-Sp-kormány eleinte nem talált pénzt arra, hogy a szemüvegek támogatására vonatkozó rendelkezést megváltoztassa ettől az évtől. Viszont a Sosialistisk Venstreparti kérésére végzett költségvetési tárgyalásokon 220 millió koronát szántak erre az intézkedésre.

Az SV, az AP és az SP egyetértett abban, hogy vissza kell állítani a szemüveg-támogatást a gyerekek részére, olyan módon, ahogyan az azelőtt volt, mielőtt a Solberg-kormány megvágta volna a támogatásokat.


Forrás: Aftenposten


 
 
 

Commentaires


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page