
Fotó: Stefamerpik on Freepik
2023. július 1-jétől minden olyan, 25 és 69 év közötti nőnél, aki részt vesz a nemzeti méhnyakrákszűrési programban, HPV-vizsgálatot fognak elvégezni.
Ez azt jelenti, hogy a 25-33 éves nők esetében az eddigi 3 évente elvégzendő méhnyakrák szűrés (citológiai kenetvizsgálat) megszűnik. A HPV-vizsgálat bevezetésével úgy kerül módosításra a program, hogy a korcsoportba tartozó nők öt évente fognak részt venni HPV szűrésen. Az egyes szűrések között azért lehet 5 évet várni, mert a HPV kimutatása nélkül minimális a súlyos sejtelváltozások kialakulásának kockázata.
A HPV-teszt segítségével korábban fel lehet ismerni a HPV-pozitív nőknél a súlyos sejtelváltozásokat. Az ebben a korcsoportban évente előforduló 50-70 esetből a teszt bevezetése akár 44-gyel is csökkentheti a rákos megbetegedések számát.
A méhnyakrákszűrési program a 25-69 év közötti nők szűrési programja. A szűrőprogram célja, hogy azonosítsa azokat a nőket, akiknek nyomon követésre és kezelésre van szükségük. Fontos azonban tudni, hogy amennyiben valaki méhnyakrákra utaló tüneteket észlel magán, függetlenül attól, hogy mikor volt utoljára vizsgálaton, és mi mutatott a vizsgálat, mindenképp keresse fel a háziorvosát, aki beutalja majd nőgyógyászatra.
Forrás: Helsedirektoratet
Opmerkingen