top of page

A falu, amely örül annak, hogy idén kevesebb turistát vonzott

Szerző képe: Bettina PalBettina Pal

Kép: Ann Beate Eikås Hovland


Az Ornesben található Urnes deszkatemplom az UNESCO világörökség részeként egy népszerű turisztikai célpont, amely tavaly 25 ezer látogatót vonzott. A településnek 34 állandó lakosa van, nagy részük a turizmusban dolgozik. Egy helyi, idegenvezetéssel foglalkozó lakos szerint a körutazáson résztvevő turistákra jellemző, hogy mivel nagyon kevés idejük van, ezért csak körbeszaladnak a templomban és wc-re mennek, aztán indulnak is tovább. Annak ellenére, hogy bevétel származik belőlük, a helyieket bosszantják a turisták és az, amit azok maguk után hagynak. 


Találtak már emberi ürüléket és wc papírt is szétdobálva, ezért a templomot birtokló egyesület már az idei turistaszezon előtt próbálta normalizálni a helyzetet. A kikötőben mobil wc-t helyeztek el, megemelték a templomi belépőjegy árát, és óránként egy turistabuszt fogadnak maximum 25 utassal. Úgy tűnik, hogy a változások eredményt hoztak, kisebb a káosz, rendezettebb a környezet, a turisták nyugodtabbak, az idegenvezetőknek is több idejük van a látogatókkal foglalkozni. Idén a tavalyihoz képest 15%-kal csökkent a látogatók száma, aminek a templomot működtető egyesület vezetője kifejezetten örül, még a bevételkiesés ellenére is. 


- Pénzt veszítünk a látogatók számának csökkenésével, de jobban tudunk gondoskodni a templomról és a helyi közösségről. Ez az, ami örök - mondta el Ola Harald Fjeldheim.


Boros Judit


Forrás: NRK

11 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page