top of page
Szerző képeBettina Pal

Összeolvasztják a Vy-t és a Flytoget-et


Kép: Wix


Szeptember 18-án a norvég kormány bejelentette, hogy 2028-tól egy cégbe integrálja a Vy-t és a Flytoget-et annak érdekében, hogy jobb kínálatot tudjanak nyújtani a keleti országrész közlekedésében, beleértve a gardermoeni tömegközlekedést is, mondta a közlekedési miniszter, Jon Ivar Nygård (Ap). Azért, hogy a Flytoget által nyújtott szolgáltatás ne romoljon, a Vy leányvállalata lesz.


A Flytoget egyébként állami cég, amelyet 1998-ben alapítottak és expresszvonat-szolgáltatást nyújt Drammen, Oslo és az oslói Gardermoen reptér között. A társaság koncepciója, hogy ezeket a járatokat csak a reptérre, illetve a reptérről utazók használják, és nekik elsőrangú szolgáltatást nyújtanak. Pontosan ezért véli úgy a kormány, hogy jobban ki lehetne használni ezeket a járatokat amellett, hogy megőrzik a társaság által nyújtott magas színvonalat.


A összeolvasztás ellen többen tiltakoztak, mint maga a Flytoget is, illetve az ellenzéki Høyre és FRP, valamint az NHO is. Mindannyian félnek, hogy az összeolvasztás minőségvesztéshez fog vezetni, és katasztrofális lenne, ha a reptéri járatok veszítenek pontosságukból. Nygård azt ígéri, hogy azért is lesz a Flytoget leányvállalat, hogy megőrizzék az alkalmazottait és továbbépítsék a kultúráját. Az integráció 2028-ban fog lezárulni, és addig sem az utasok, sem az alkalmazottak sem fognak sokat érzékelni a változásokból.


De vannak támogatói is az összeolvasztásnak, pl. az SV és az MDG is azt remélik, hogy a változások a kelet-norvég vasúti közlekedés fejlesztéséhez fognak vezetni, így jobban kihasználva a humán- illetve materiális erőforrásokat.


Solberg-Kajári Dia


Forrás: VG

5 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page